A kopott falak sötéten bámultak ránk,

Egyedül jártuk a város néma sétányát,

Az árnyékos élet vad sodrását..

Az ünnepek szépet nem adtak,

Ürességük csak némán múlt,

Sötétből hangok súgták,

Minden vesznetek kell..

Most kell hogy érezzük,

Misem halálra születtünk,

Van valahol egy másik part,

Amit árnyék már nem takar..

Most kell hogy érezzük,

Minden az életre születtünk,

Lehet hogy kitaszítottan élünk,

De mi a fájdalommal is szembe nézünk..

Nincs mit szégyelnünk,

Bár szeretetet sem érezhetünk,

Valahová kell hogy tartozzunk,

Együtt az útra rátaláljunk..

Az alkonyok ránk vetítik fényüket,

És mi tudni fogjuk odaátt már várnak ránk..